Szép napot kívánok mindenkinek!
Mint azt sokan tudják, az életem nem fenékig tejfel. Sokáig az itthoni dolgok keserítették meg a mindennapjaimat, majd kicsit később teherré vált az is, hogy olyan tudás van a birtokomban, ami sokaknak egész életében nem adatik meg. Aztán persze ahogy cseperedtem (vagy "cserepedtem", ahogy azt kedves MegyaPetya oly találóan mondta) minden, ami addig könnyű volt egyre nehezebb lett, a gondokat megoldottam, jöttek újak és még egy társra is elkezdtem vágyni, amit elég sokfelé kerestem már eddig is, a stressz egyre csak emésztett, a feszültség csak nőtt, még ha nyugodtnak is tűntem.
Lassan a 22. életévem küszöbe felé tartok, egy régi barátot (aki több, mint barát) ismét elküldtem az életemből, egyedülálló vagyok, nincs időm szinte semmire a nem rég szerzett állásom miatt, ami egyébként halál unalmas és az oda-vissza út az egész napomat használhatatlanná teszi és ami most úgy néz ki, megszűnik, mégis most úgy érzem, nagyon jó úton haladok. Szeretem magam, mindenki mást, tisztán látok, erős, magabiztos és kiegyensúlyozott vagyok és bármilyen kis apró öröm hatalmasnak tűnik. Persze, nem vagyok boldog, de egyenes az út a boldogságomig, látom is az alagút végét és semmi sem tántoríthat el.
Ahogy Rita is mondta, előttem nincs lehetetlen... soha nem hittem el, de most már tudom, hogy így van. Mostmár minden rendben lesz.
Szeretném még sokáig ragozni, de igazából az egyszerű dolgokon nincs mit bonyolítani, így minek is tegyem, inkább csak folytatom ott, ahol abbahagytam.
Eszemben sincs megváltozni, hisz tudjátok, nálam az alapok a lehető legjobbak, csak kicsit finomítottam a használati utasításon.
Szeretlek benneteket!
További kellemes életet mindenkinek!
Dtt
