Oldalak

2010. november 3., szerda

A yoyo másik végén

Önkritika. Hangzatos kifejezés arra, hogy miket mondogattak rólunk az emberek és ezekből mit hittünk el, vagy mit tartottunk fontosnak. Valóban csak ennyi lenne? Véleményem szerint speciell pont nem erről van szó, az ÖNkritika inkább egy saját magunk elé tartott tükör, amibe jobb nem belehazudni, mert abból vannak a vicces kavarodások, mint pl. faterom csodálatos főzési technikája, amit egyszer demonstrálni is fogok, de még hagyom, hogy engem emésszetek, kedves olvasók.

Jó estét kívánok!

Kissé elmaradtam és a kurva anyámat ezért, de az utóbbi pár napomat fejfájás édesítette, valamint néhány egyéb kellemetlenség, illetve egy nagyon kedves régi ismerős (haha) beköszönése, akit drága kis hatodik érzékem már hetek óta harangozgat, de azért én ugyanannyira örülök neki, mint ha meglepett volna a dolog.


Mai témám ki hinné, de én magam vagyok. Már megkaptam azt a kis cukiságot, hogy jó lenne, ha átgondolnám, mit írok, mert még megsértem valakinek az érzéseit. Ebből gondoltam, nem elég az a kis lábjegyzet ott oldalt rólam, ezért bemutatkozom kicsit bővebben is.
Kezdjük rögtön a nevemmel: Czibulyás Ádámnak hívnak. Igazából azért vállalom fel itt, mert már néhány bejegyzéssel visszább leírtam és nem töröltem ki, mikor átkerült ide a blog. Dagattnak a középiskolában nevezett el egy kedves barátom, Lackó, még pedig azért, mert bár ez rajtam nem nagyon látszott, a súlyom igen magas volt már akkor is (úgy emlékszem, már voltam akkor 90kg) és bár gyakorlatilag senki nem nevez így, azért én használom, mert jóféle. :D

Legfőbb értékem a tudás. Nem is csoda, hisz imádok tanulni, okosodni és gondolkozni. Ha valami érdekel, én bármit megteszek azért, hogy a tudás az enyém legyen... bár durva, mennyire nem tudják az emberek, hogy nem kell egy bangladesi teve segglyukáig elmenni minden tudásért, valamin elég csak eltöprengeni és összefüggéseket keresni. : )
Mindezek mellett örömmel adom át a tudásomat másoknak, de ez persze nagyon nehéz, így már tipegek is tovább. A tudással az első helyen osztozik a szeretet. Sajnos (vagy épp szerencsére) szeretetből nem érzékeltem sokat akkor, amikor az embereknek a legnagyobb szüksége van rá, ezért sóvárgok utána és bár sokak szeretetét és tiszteletét vívtam ki magamnak, amellett, hogy ez sem elég, még azt se mindig érzékelem, amiről biztosan tudom, hogy valódi. Ez tulajdonképpen hosszabb változata a „szenvedélyes vagyok”-nak, de most már kint van. :D
A precizitást igénylő dolgok örömet okoznak és elgondolkodtatnak már önmagukban is... hát még ha precizitást és gondolkodást igényelnek. Az maga volna a spontán orgazmus. Apropó, kész a teám: :P
Ilyen dolgok pl. a problémák megoldása, a gitározás, a főzés, takarítás (igen pedáns vagyok), varrás, a teáim kevergetése és bár nem igényel olyan nagy precizitást, a yoyo is. Néhány dolog megsínyli, hogy maximalista vagyok, de tanulom, hogyan ne legyek az. Ugrás tovább…
Szeretteimért mindent megteszek, ami tőlem telik, sőt néha még ennél többet is. Lehet mondani, hogy anyáskodó vagyok és el lehet menni a messiás-komplexusig is, mert igazából a késztető erő egyáltalán nem érdekel, amíg tudom, hogy amit teszek, helyes és tükörbe tudok nézni a tetteim után. Könnyen barátkozom és akit megkedvelek, hamar megérezheti, milyen is az, amikor törődöm valakivel… erről nem akarok nyilatkozni, aki akar, ne szégyellje kommentben leírni!
Igazából nem sok mindent tudok ragozni a témában, egyszerűen csak arról van szó, hogy amim nekem nem volt, azt igyekszem nyújtani másoknak, ami hosszan magyarázható, de van rá egy nagyon rövid és egyszerű kifejezés: támasz.

Ha problémám akad, nem szeretek másra támaszkodni, jobb magamtól megoldani. Ennek okát lehet kutatni, de szerintem a kulcs az objektivitás. Ha valaki, aki szeret tanácsod akar adni, nem egy problémát lát és nem is tekint túl azon, hanem először is engem lát és hogy „uramistenjézusom, lehetőleg veszteség nélkül oldjuk meg”. Ez az, amit soha nem akartam, mert a
„Kín nélkül, áldozat nélkül, nincs fejlődés.” nevezetű mottóm szerint, (ki gondolná) ha nem vagyok hajlandó áldozni, akkor a gond nem oldódik meg, csak kvázi besöpröm a szőnyeg alá. Én pedig imádok tanulni. : )

Nincs bennem görcsös megfelelési kényszer. Ez persze nem azt jelenti, hogy senkinek nem akarok megfelelni, de nálam ez a lista igen kurta, míg az átlag ember hajlamos olyanoknak is megfelelni, akiknek nem elég, hogy nem kéne, de már ott lebeg a kérdés is, hogy miért is kéne? Mindig megmosolygom az embereket, amikor olyanról mondanak véleményt, amit nem tudnak. Ez persze rögtön kiderül, ha összerakjuk az álláspontjukat a sok baromságból, amit összehordanak. Ettől persze még nem kell utálni (másfelől persze ez teljesen fakultatív). Az, hogy valakinek én nem adok a véleményére, nem jelenti azt, hogy magát az embert veszem semmibe, csak egyszerűen nem kell ezt figyelembe vennem, amit visszafelé is elvárok. Ne tessék már megsértődni azon, hogy valaki azt mondja, hogy pl. rusnya a pofád! Szerinted nem az és kész, mész tovább. Ez nem kritika. A kritikához hozzátartozik, hogy miért, hol és mennyire rusnya a pofád és mit tehetnél azért, hogy ne legyen az -ez persze megint fakultatív, de aki csak a problémát látja és a megoldást nem, az inkább ne akarjon kritizálni-. Másik, hogy ha én azt mondom, hogy –csak hogy egy tényt mondjak- a cigányok erőszakosak és lopnak, akkor nehogy már az a cigány származású felebarátom sértődjön meg, aki pont nem ilyen. Inkább legyen büszke, hogy igen, ő (valószínűleg) olyan környezetben élt, ahol az általános társadalmi normákat kicsit lazábban értelmezik (jajj, de gusztustalanul körbe lőttem) és mégis egy tisztességes emberré vált. Megjegyzem, egy ilyen emberrel azonnal kezet szorítanék, mert én is hasonló cipőben vagyok, csak nálunk más volt lazább. Eltértem a tárgytól, de a lényeg ugyanaz maradt: Ha idiótának titulállak és megsértődsz, akkor vagy nagyon szeretsz és csalódsz bennem, amiért ilyet gondolok rólad, vagy egy idióta vagy és szépen belefekszel abba a sablonba, amit kialakítottam neked és mindezek mellé még baromi szánalmas is vagy és gondolkozz el inkább saját magadon, ne rajtam, hogy milyen paraszt vagyok!

nyomatékosítom, IGEN, EZT LÁTOM, MIKOR RÁD PILLANTOK). Persze ezzel néha luftot rúgok, mert a potencia sokszor nem elég, de hát mi lennék én, ha egy ilyen apró kudarc miatt bármit is feladnék? : )

Rangsorolom az embereket, mint mindenki, csak én kicsit egyszerűbben csinálom a dolgaimat és persze a rangoknak megfelelő a bánásmód is.
A belső körömben azok vannak, akik bírták a kiképzést és képesek voltak olyannak elfogadni, amilyen vagyok. Akikért akár az éjszaka közepén is elmegyek bárhová bármilyen kis apróság legyen az, amiért szüksége van rám. Velük nyíltan beszélek, tapasztalatuk szerint kérem és adok a véleményükre, ritkán manipulálom őket, intuitív kapcsolatban állok velük és nem is nagyon tudok rájuk haragudni, csak ha valami oltári bakit csinálnak. Ezeknek az embereknek szeretek megfelelni, de persze nem mindenben, hiszen vitatkozni is jó néha.
A külső körben alacsonyabb a bizalmi szint. Az itt lévő emberek véleményét ritkán kérem és inkább csak irányadónak használom, gyakori a manipuláció és próbára tenni sem félek őket, mert innen kerülnek a belső körömbe az emberek, amihez bizonyosság kell. A tisztelet adás nem alap, de nem is adok sokat. Tisztelem az őszinteségüket, meghallgatom őket és megosztok velük olyat, ami „nyílt titok” az életemben. A vita elől nem zárkózom el, de többnyire igyekszem közös nevezőt találni.
A „mindenki más” kategória két részre oszlik: akikben látok potenciát és akikben nem. Mindkettőre igaz, hogy érdeklődően szemlélem őket, a különbség csak annyi, hogy akikben nem látok lehetőséget, azokra csupán csak kísérleti alanyként tekintek (hiába hülyék az emberek, ha annyira érdekes némelyik). A tisztelet adás alap, szem kontaktus, azzal akivel beszélek, írásban a hejjeshirássra és a külalakra ügyelek és ezt elvárom visszafelé is. Az őszinteség nem követelmény, hisz nem várunk egymástól semmit, valamint mondhatjuk, hogy szanaszét manipulálom őket. Jah… kifelejtettem azt a kis apróságot, hogy akiket nem szándékozom megismerni, azokkal nem szívesen állok szóba. : )
Továbbá persze nem érzem azt, hogy vita képesek lennének velem szemben, olyannal pedig nem vitatkozom, aki hangerővel érvel. Vicces, hogy édesapám oszlopos tagja ennek a kategóriának. :D

Remélem, elég élethű önarcképet festettem és megválaszoltam a felmerülő kérdéseket nagyját… a kisebbség meg nem érdekel. :D
A legjobbakat kívánom és mivel történt egy-két apróság az éjjel, -mert amúgy jelenleg már másnap dél van- azt hogy osszátok meg egymással a gondjaitokat és szeressétek egymást félelem nélkül, amíg tehetitek!

Szevasztok!




Úgy érzem, nem kell több szöveg és a zenéhez nagyon kommentár sem. Mindenkinek küldöm sok szeretettel!