Az emlékraktár rejtelmes lakója

Álmában az ember szembesülhet a káosszal. Befolyásolható, de mégis csak a tudatalatti világában mászkálunk. Az ottani szabályok szerint játszunk, ha az kell érzünk, ha az kell, nem, emlékek kerülnek elő a semmiből, beköszönhet a jövő apó kis töredéke, megérzések, gondolatok, ötletek válhatnak valósággá... és az agy csak pihen.

Bámulatos, mikre képes az emberi agy.

Szép estét kívánok minden kedves egybegyűltnek!

Már korábban is álmodtam olyanokat, hogy egy kemény narkós megirigyelné, beszélni róla azonban nem nagyon mertem, mert kissé... őhm... furcsa... ha az ember... megálmodja önmagát és privát beszélgetést folytat ezen alteregóval. Egyébként elnevezni is kihívás, de nevezzük mondjuk manifesztációnak. Igaz, álmomban Ádinak szólítom, ő pedig Ádámnak hív engem és bármily cinikus és szemét néha, kedvelem. Pedig az ember magát ugye annyira nem szokta. :D

Hozzátartozik a históriához, hogy pár hónappal ezelőtt egy módszert kezdtem gyakorolni, hogy kicsit belepiszkálhassak az álmaimba. Az első eredmény nem volt ijesztő, inkább érdekes, ugyanis sikerült egyáltalán felfognom, hogy mi a rákot álmodok, illetve kicsit többet látni a tartalomból. Részletgazdagabb, színesebb, izgalmasabb és persze gyakoribb álomképek. Ha úszom, érzem a hullámokat, ha futok, érzem a menetszelet és szinte olyan, mintha ébren élném meg az álmokat... persze azért még mindig van min csiszolgatni, úgyhogy igyekszem minél sűrűbben gyakorolni. : )
 

Kicsivel később eszembe ötlött, hogy ha már ilyen kokós dolgokra vetemedtem és álmunkban ugyebár minden lehetséges... hát építek magamnak egy emlékraktárat: 

Nem tervezgettem különösebben, így nem tudok ábrával szolgálni, de olyasmit sikerült alkotni, hogy egy szimpla tégla alakú épület vaskos fa gerendákból és kövekből, a közepén pedig egy nyolcszög alapú... hmmm... bástya!? Kissé várszerű az épület szerkezete, de belül igen kellemes a környezet.
Az ajtó bazi nagy, kétszárnyú, tömör fa. A falak pont olyan természetes kőmintájúak, mint kívül, a mahagóni gerendákban mintás vésések, ezek világos színűek, a falakon mindenféle fotók (még nem létezőek is). A padlót fehér márvány borítja, rajta egy egyszerű, de nagy szőnyeg. Hamar elérünk a "bástyához", ahol kiszélesedik az épület. 

Itt egyfajta nappali rész van. A terem jobb oldalán kandalló, előtte két bordó fotel egymással szemben, közöttük egyszerű üveg dohányzóasztal, rajta egy kancsó, egy váza, benne egy szál vörös rózsa és a bögrém, a kandalló mellett bal oldalt ferdén a kanapém, a másik oldalon széles vitrin, tele teával, ezért aztán mindig olyan illat van, mint egy pharmatobotanikai üzletben (google a barátod). Egyébként az itthoni kis szekrényemben is mindig ilyen illat van. : )
A terem bal oldalán hatalmas zöld tábla, felső szélén vésés: "TöPrEnGj!" A tábla előtt egy ilyen utcai pad... összefirkálva, vésegetve, kicsit csálé is, de a miénk. :D

Az alsó szint végében konyha és egy kis asztal két székkel... hogy mi a fasznak, nem tudom, de talán egyszer haszna is lesz. :D

Az alsó szint a bejárati ajtó melletti ablakokból és a konyhából kap fényt, illetve a felsőbb szinteken található ablakokon át. Nincs túl világos, de ez egy álom... nincs szükség a fizikára. : )

Az oktogon sarkainál faragott medve mintázatú oszlopok tartják a felsőbb szinteket, ez csak az alsó szinten medve, a felsőbb szinteken már sima oszlop. Csigalépcső vezet fel az n+1 emeletre (először csak két szint volt, legutóbb már öt), a terem közepétől indul az elég szűkös, nyikorgós fekete lépcső, az első szintet elérve rendezetten sorakoznak a polcok, tele könyvekkel, albumokkal, papírdobozokkal, itt-ott egy-egy árválkodó, rendszerezetlen papírkával, fotóval, kacattal, hajtinccsel és még a fene tudja, mivel... nem nagyon néztem végig, mert még ránézni is kemény, de ahogy eddig észrevettem, kronológiai sorrendben vannak a dolgok. Elképesztő részletességgel leírva és durva dolgok eszembe jutnak itt... olyanok, amiket rég elfelejtettem már.

Ennyit a helyről... jöhetnek a személyek. : )
Nem túl kedves, ám igazán odaadó kivetülésem fura teremtés. Kurva nagy dolog külső szemlélőként tekinteni magamra. Sokkal jobban átlátom, milyen vagyok -és furcsa, hogy még most sem tudom azt mondani, hogy valóban arrogáns lennék-. Önkritika rulez!
Mindenből viccet csinál, de ugyanakkor komolyan is veszi a dolgokat. Amikor beszélgetünk kegyetlenül őszinte és én sem tudok hazudni neki, éppen ezért nem is teszem... belegondolni sem merek, mit művelne velem. :D
Gondolkodik, érez, tapasztal, de nem úgy, ahogyan én. Tudja, hogy kölönbség van a világaink közt és eszerint beszél velem. Igazából tényleg furcsa leírni, mert olyan, mint én, mégis kicsit máshogy gondol dolgokat.

Amikor először "találkoztunk" (miután halálra rémültem), fehér öltöny volt rajta (mindig másmilyen öltönyben van), megölelt és csak annyit mondott: "Végre itt vagy, már nagyon vártalak!" Valamikor barátságos, kedves, viszont van, mikor kegyetlen módszerekhez nyúl, ahogy olykor én is. Persze megértem, csak álmomban ez kicsit keményebb dolgokat jelent, mint az életben. :D

Egyik éjjel nagyon nyugtalanul feküdtem le, rossz érzések kerülgettek, zavaros gondolatok... egyszóval szar volt. Álmomban idegen helyen találtam magam, idegen ágyon lángok közt... felkeltem volna, de a lángok közül egy láb visszataposott. "Isten hozott, ördög vigyen, Ádám! Ugye nincs túl meleg?" Egy dal visszhangzott a fejemben, ropogott a tűz, fulladoztam... nem vagyok képes leírni a teljes álmot, lényeg annyi, hogy ki kellett jutnom és vinnem magammal valakit, majd az álom végén:

-Ne neheztelj rám, kérlek! Azért vagyok, hogy segítsek, de sajnos én csak így tudok.

-Én mit tehetek? Mivel tudok neked segíteni?

-Semmivel... nos... talán kicsit jobban is bízhatnál bennem.
-Jó, de baszki... hogy bízzak benned, ha ránk gyújtasz egy házat? Különben is, hol a faszban vagyok?
-Hehehe... majd megtudod. Most pedig menned kell! : )

Felébredtem

Az ágyamban voltam, perzselt a Nap melege, éreztem a reggeli tojás illatát.
Majd egy öltönyös férfi lépett a szobámba, aki bár annyira nem volt szimpatikus, jó érzés öntött el.
-Gratulálok, Ádám! Újabb szintet értél el. Milyen érzés?
Felébredtem, majd az első gondolatom az volt: "Dögölj meg, a kurva anyádat!"

Persze ez csak a legdurvább volt, szóval egyelőre még örülhetek, de akkor is van bennem egy kis pánik, mielőtt lefekszem aludni. Gondoljatok csak bele! :P

További kellemes életet kívánok mindenkinek!

Ez a dal egy olyan jelentetből származik, amiben egy családra rágyújtották a házat... gondoltam, idevág. Amit én hallottam, nem teszem be.