Családi kötelek

Valaki folyton ellopja az ékezetet... esküszöm! : )

Mint ahogy az nálam megszokott, bonyolódik a cselekmény, und rendkívül feszültté és stresszessé válik sok minden viszonylag rövid idő alatt.

Madárcsicsergős szép, jó reggelt kívánok mindenkinek!

Tekerjük vissza az idő kerekét tegnap hajnali 3 körüli időpontra így kezdésnek:

Alig aludtam el (nem tudom, mi történt, de valamiért nehezemre esett a dolog), máris kezdődött drága jó édesapám éjszakai szerenádja, amelyet ezúttal a Joey nevet viselő sorozat élvezhetett elsősorban. Természetesen a televízió készülék is igen magas volumenű (gyáááááájjjj) volt ezen a gyönyörű éjen, azonban ez még nem múlta felül a Narancssárga™ füldugóimat, mivel ez egy kifejezetten jó márka (végre megvan a trademark), azonban drága hímvesszőt viselő szülői egységem hangos hahotázása, valamint kommentjei átszűrődnek eme remek szerkezet hengvesszeve... a francba ezekkel az e betűkkel már... tehát túltesznek hangvisszaverő képességén, így természetesen én annyira nem tudtam elaludni.

Próbáltam megnyugodni, meditálni, kiszűrni a hangokat és elaludni, de csak nem ment. Olyan gondolatok röppentek be kis fejecskémbe, hogy már szinte az kergetett az őrületbe és egyre csak dühösebb voltam. Hmmm... le kéne baszni az áramot... hangzott el a kiváló ötlet agyamnak tekervényei közül. Egy életem, egy halálom... hát akkor hajrá. Úgyis tudni fogja, hogy én voltam, szóval ma már nem alszom, de legalább annyi csend lehet, hogy megnyugodjak, vagy valami... hogy észbe kap, arra már semmi esély, szóval lecgó!

Szándékaimat cseppet sem leplezve kicsörtettem a kis elemlámpámmal, lenyomtam az elektricskát, majd vissza és go gyorsan durmolni. Na igen... biztos volt már olyan, hogy azt hittétek, hogy... aztán közben dehogy. Micsoda balga feltételezés volt részemről, hogy ő majd tudja, mi történt. Kislattyog... basszameg így-basszameg úgy, majd áramszünet így-áramszünet úgy. Ó, hogy az a... gondoltam, de még mindig próbáltam inkább megnyugodni és pihenni. A balhé csak még nagyobb balhét szül... finom sincs, mennyi lehetett az idő, mikor aztán feladtam ezen próbálkozásomat és átmentem, hogy ugyan már, tessék csihadni.

Tudom, tudom... mások egyből ezzel próbálkoztak volna. Na most, ha egy személy annyira szarik mindenkire, hogy hajnalok hajnalán üvölt, mint a sakál (a sakál egy szép állat, minden kutyaszabásútól elnézést a hasonlatért), azzal általában a való életben két dolgot biztosan nem lehet:

1. - Értelmesen beszélgetni bármiről.

2. - Együtt élni mindenféle konfliktusok nélkül

Alapvetően a problémáimat is képes vagyok kulturáltan, higgadtan közölni a másik féllel... csak nem hajnali x-kor (4 és 5 között valahol) és nem azért, mert képtelen vagyok elaludni az illető pofájától, amit amúgy legszívesebben elkennék, csak hát a sok évnyi rettegés és sérelem lehet, hogy szabadjára engedné a vérszomjamat és azt bizony drága jó édesapám nem nagyon élné túl... ez amúgy még annyira baj se lenne, csak az ilyen módú kártevőmentesítés jelenleg illegális a Föld valamennyi területén, ahol törvények vannak.

Tehát sajnálatos módon én azzal mentem át (hát ugye a két szép lábammal, ha-ha), hogy ugyan már, muszáj-e üvöltözni... fateromban a szar is megfagyott...
 - Nem üvöltözöm. (itt pattant el a cérna... hülyének vagyok nézve és a szemembe van ide belehazudva)
 - Nem a faszt nem üvöltözöl, baszd meg, szerinted kinek a pofájától nem alszom?!
 - TE ITT ÍGY NEM BESZÉLSZ VELEM! ...és már fel is pattant... megfigyelhető volt egyébként egy érdekes hang teljes hiánya, amelyet faterom mindig kiad, amikor felegyenesedik... "Hjajj..."

Tudtam, hogy itt már balhé lesz... két választásom volt:

Azonnali ellentámadás, másnap reggeli újság címlap és egy borzalmas reggeli a Markóban, VAGY... megvédem magam és próbálok minél kevesebb sérülést okozni. Nem gondoltam át teljesen a dolgot, mivel ilyenkor gondolkodni nem lehet, felvettem a pozíciót (Defensive stance :D) és hadd szóljon!

Ahogy a szemében fortyogó méregre pillantottam, felelevenedett bennem minden egyes késő esti balhéja, amik miatt kiskoromban rendszeresen riadtam fel, majd sápadtan, zihálva vártam, mikor hagyja már abba a tombolást... szörnyű tehetetlennek lenni... sokáig nem értettem, miért és ahogy cseperedtem, egyre több minden kapott értelmet (értelmet valójában nem, de megértettem, mi is történt)... most viszont nem mást védtem, hanem magamat, nem volt ott senki más, csak ő és én. Harc előtti ellazulás, hogy tisztán lássak, majd mikor már ott volt, hogy lever egyet, elhajoltam és visszalöktem.

Nekiesett egy szekrénynek, a szekrény majdnem vissza rá, azonban ez csak olaj volt a tűzre... na most hogy a picsába csináljam ezt, hogy ne essen baja ennek a rohadéknak?! Anyám, meg én közben minden voltunk, éppen csak a szíve csücskei nem... még jó, mert akkor már legalább két helyen lenne defektes. 

Egy vén faszhoz képest nem lassú a szemétládája. Valahogy elmarta a nyakamat és szorítani kezdte: MEGDÖGLESZ... Mondom: Azt csak szeretnéd, te rohadék. Kibújtam, elkaptam mindkét kezét, beletapostam térdének hajlatába és egy rántással máris a földre került. A szorításom kurva erős, úgyhogy ez a meccs már az enyém... most pedig fárasztunk... kapálózik, vergődik, szerencsétlenkedik... én pedig csak fölé hajoltam és így szóltam:
 - Na mi a baj? Csak nőkkel és gyerekekkel vagy kemény, mi? Milyen érzés, amikor egy nálad sokkal erősebb valaki leteper? Milyen érzés tehetetlennek lenni? Milyen érzés várni, hogy mit tesz majd veled? Éreztük ezt már mind, csak te nem... milyen? Élvezted, te rohadt szemét, amikor VELÜNK CSINÁLTAD UGYANEZT???

Neki se kellett több...  - Én soha nem bántottalak!

 - NE HAZUDOZZÁL MÁR, TE SZEMÉT FATTYÚ!!! VAN NEKED FOGALMAD RÓLA, MENNYIRE FÉLTÜNK TŐLED?!

 - ENGEDJ EL, A KURVA ANYÁD!

  - IGEN... A KURVA ANYÁM, AKIN KITOMBOLTAD MAGAD, AMIÉRT EGY SZÁNALMAS SENKI VAGY. ŐT SE BÁNTOTTAD, MI?

 - Ő MEGÉRDEMELTE!

Nyilván... néha mind megérdemeljük, hogy egy részeg állat szétverje a fejünket a konyhában, majd mint ha mi sem történt volna elmenjen aludni, aztán másnap vagy ugyanez, vagy szünet, esetleg negédes kedveskedés. Csak azt tudnám, minek vigyáztam rá anno... na mindegy. A bájcsevej során a fejéhez basztam mindent, amit valaha elkövetett ellenünk, majd mikor éreztem, hogy elfáradt, jól megszívtam és pofán köptem. "Tessék... mindnyájunk nevében!"

Elengedtem, megtörölgette magát, aztán odament a telefonért és fenyegetőzni kezdett.
Takarodj innen, vagy hívom a rendőrséget! (ezen mondat az előbb valahogy magától kitörlődött, úgyhogy ha valahol máshol is ott figyel, akkor bocsesz) Nos... én vonakodtam elhagyni a békés, nyugodt, elringató otthont, így egy egyszerű válasz hagyta el ajakim: "Hívjad!"
Fenyegetőzött még egy sort, én addig összekészülődtem, meg felhívtam muteromat, hogy mi a helyzet és lássatok csodát... a rendőrök tényleg kijöttek... : )

Nah, mondom... ez parádés lesz. Megkérdezték, hogy történt az eset. Faterom hangja lágyan felcsendült az éterben és a hattyú halálával nyitott, majd következett a bús férfi panaszai, végül a szegény mártír, akit mindenki bánt, pedig ő milyen jó. Vallomásából megtudhattuk, hogy CUKORBETEGSÉGET OKOZOK (akivel lefeküdtem, mérjen cukrot, mert hajjaj!), egyébként 23 éves vagyok és hogy muterom itt hagyott bennünket. Azért én se vagyok normális, mert simán elröhögtem magam közben, de hát nem bírtam ki.

A két "faszomkivanahülyebalhétokkal" arckifejezést viselő rendőr most hozzám fordult, én pedig elmondtam, hogy mi történt, lereagálva faterom benyögéseit (a kurafi egyszer sem emelte fel a hangját a rendőrök előtt):

"Apám nekem jött, én pedig megvédtem magam" -> "Megvédted... egy 56 éves szívbeteg emberrel szemben." 

"Először is tökmindegy, ki támad meg, az önvédelemre akkor is jogosult vagyok, másodszor pedig anyám kb. 56 kilós volt, amikor eltörted az ujját. De tudod mit, hjajj ,de sajnállak!"
Egyikük megállapította, hogy a tv valóban hangos, viszont vehetek füldugót, amit a tanácsra reagálva meglobogtattam. Ekkor arckifejezése kissé megváltozott, majd megmondta, hogy ő ezzel sok mindent nem tud tenni, tehetünk feljelentést, de igazából nekünk kell megbeszélni. Felszisszentem, majd folytattam a pakolást, előadva a személyimet a zsernyákoknak, majd velük együtt eljöttem otthonról. Furcsa, de nincs ellenem körözés. :D

Ennyi lett volna a sztori. 

Azt hiszem, tényleg nem érdemes hinni a tündérmesékben. Ha egy ártatlan gyerekkel történhetnek olyan (és annál rosszabb) dolgok, amiket ez a rohadék művelt, akkor ez a világ egy rakás szar és a dolgoknak semmi köze az érdemekhez. Embert faragott belőlem az élet, próbálom azt adni, amit én soha nem kaptam, hiszek, küzdök és tessék, most megint ez a jutalmam... hol itt az igazság?! Kitartani viszont ki lehet és megéri, mert ha az ember feladja, akkor soha semmiben nem látja majd az örömöt... pedig, még ha az csak egy pillanatig is tart, beragyoghat mindent.

Köszöntem, sziasztok!

Hogyan melegítsünk maradék paprikás krumplit

A látszat néha csal... most nem... tényleg arról lesz szó, hogy hogyan melegítettem meg az előbb a maradék paprikás krumplit. Hogy miért? Na ez egy igen jó kérdés... nem tudom, de nem is kell, mert a végére úgyis felfedezhetőek valós szándékaim. : )

Szép napot kívánok!

Sokan nem szeretik a maradék kajákat. Miért nem eszi meg őket valami a hűtőben, miért nincs saját disznónk, kutya a közelben, vagy miért olyan kurva válogatósak a csöves macskák? Megjegyzem még csöves se nagyon van a körzetemben, szóval neki sem lehet odaadni, ha már nagyon nem megy.

Paprikás krumpli... Nehéz kaja és a turmixoláson kívül nem nagyon jutott eszembe semmi... vagy mégis?! :P
Naná, hiszen akkor semmi értelme nem lenne írni és még így sincs túl sok neki.

Ropogtassuk hát meg ujjainkat és basszuk fel a tűzhelyre a maradékot! Figyelem! A fazék tartalma akkor számít maradéknak, ha az nagyjából az ötödét foglalja el, nem döglött meg, illetve amikor ránézünk, kicsit megkívánunk valami egészen mást! Erre nagyon ügyeljünk, mert különben az egészet elronthatjuk.

Jó, ha alacsony lángon toljuk alá az áldást, mert akkor talán nem ég oda, amíg a konyhában szarakodunk. Vegyünk elő egy szép nagy fej hagymát és vágjuk fel karikákra! A vastagság annyira nem fontos, de jó, ha a hagyma még kicsit ropog, amikor fogyasztjuk, viszont nyers se legyen, mert olyan savunk lesz, hogy nem győzzük majd zabálni a háztartási kekszet. Ha ezzel végeztünk, vegyünk egy-két gerezd fokhagymát, amit szintén vagdossunk tetszés szerinti darabokra (nyomás, reszelés, aprítás... és furcsa, de mindenhogy más íze lesz a fokinak... amennyire utáltam régebben, annyira szeretem ma ^^), majd mehet is bele, mert ez viszont szétfőhet!

Ha ezzel is megvagyunk, vegyünk elő egy kis zöldborsót (igen, zöldborsót, mert az még a tojásrántottába is nagyon jó, próbáld csak ki!) és dobáljuk bele, mert attól még finomabb lesz, valamint a borsóban is vanja magát az ún. (itt jegyezném meg, hogy a drága jó barátunk, Hejesiráss Elen-Őrző az "ún."-t "Úny"-ra cserélte volna) "boldogság hormon", ami a csokiban és aminek mindig elfelejtem a nevét... túl sokat piálok... Szóval a ződboresz jó dolog. : )

Ha a kaja megmelegedett, érdemes kicsempészni belőle a virsliket, kolbászokat (bár a maradék arról híres, hogy ilyesmiket már nem tartalmaz, azért lehetnek még csodák). Én most hirtelen felindulásból beleejtettem egy virslit, mert szeretem, de ez fakultatív.

Mivel a hagymának kell idő, hogy megfelelően megpuhuljon, ezalatt nyugodtan tehetünk-vehetünk, de ha az agysorvasztót nézzük, ügyeljünk arra, hogy a szék, kanapé, ágy, stoki, karton, vagy bármi más, amire ülni lehet, ne kerüljön közvetlen közel a seggünkhöz, mert akkor a maradéknak, ami immáron ételnek minősülhetne lőttek és már a lőtéri kutya is félretolja.
Az étel állapotát ellenőrizhetjük, ha megkóstoljuk, vagy szétvágjuk a hagymát. Akkor jó, ha megfőtt, de még egy kicsit serceg.

Tálalási javaslat:

Mivel ez az étel igen előkelőtlen, ajánlatos rögtön a fazékból fogyasztani, minél nagyobb kanállal, mellé ajánlott a kehér kenyér, a háromkettes VBK szobahőn, a forralt bor, illetve a meleg tea.

Jó étvágyat kívánok!