A nagy találkozás

Épp iszonyú pocsék teát és egy palack cserszegi fűszerest kortyolgatok felváltva, zenét hallgatok és beszélgetek egy barátommal. A pofámat kimarta a só az elfogyasztott mogyoróról, a vérnyomásom az egekben (ezért is a tea), felvarrtam a nadrágomat, ami így a bokámat verdesi, ahelyett, hogy szépen feküdne a cipőmön és ezt az utcán mászkálva jól meg is mosolyogtam... hát szóval röhögtem kicsit magamon, hogy milyen szerencsétlen vagyok. Mintha kihagytam volna valamit, ami nem mindennapos... jah, igen... találkoztam egy régi ismerősömmel, aki mit ad isten a volt évfolyam társam is egyben... meg a kedvesem... vagy valami olyasmi, már magam sem tudom, de azért jó dolog az ilyesmi.  

Szép estét és mindjárt jó éjfélt, meg persze kellemes csütörtököt kívánok mindenkinek! 

"Kockázat nélkül nincs győzelem." mondtam, majd felvettem a cipőmet és kiléptem az ajtón.  

Tegnap, miután végre felkerült az a bizonyos bejegyzés, beszélgetést kezdeményeztem azon ismerőseimmel, akikkel valamilyen okból kifolyólag a személyes kapcsolattartás nem mindig megoldható, köztük Robertával, aki... szóval igen. : )
Mostanában vele még bajosabb a beszélgetés, mivel a kedves barátja egy ideje ott lakik náluk és így igen nehéz a magán szféra megtartása. Nem említve itt azt a kis apróságot, hogy lényegében érzelmi megcsalás történik, ami elég érdekes innen a másik oldalról... vagy ez már a sokadik oldal, amiről szemlélődöm?! Már magam sem tudom, de le is szarom, mert ez nem lényeges. :D
Már egy ideje próbálunk összehozni egy találkát, hogy végre lássuk egymást úgy is, hogy tudjuk egymás titkos vágyát a másik irányába és végre szemtől szembe pirulhassunk, mosolyogjunk és kínosan hallgassunk, mert az jó. Ez a találka meghiúsult már néhányszor és a legutóbbi igen szarul sült el, így természetesen furcsán néztem, mikor ismét volt ötlete, mikor találkozhatnánk... MA...ESTE...SULIBÓL HAZAFELÉ... az érdekességek mindig is a kedvenceim közé tartoztak, ezért igazából csak az érdekelt, mennyit tudunk így beszélgetni és bele is mentem. Kis idő múlva azonban lelépett, még mielőtt fixálhattunk volna egy időpontot, ezért kissé elszomorodtam és úgy voltam vele, hogy majd dobok egy sms-t, hogy a helyzetre való tekintettel ezt inkább halasszuk el...

Reggel úgy keltem, mint bármikor... fél óra reggeli meditáció, nyújtózkodás, reggeli, tea, majd nekiültem a tanulmányaimnak... yoyo...tanulás...yoyo...tanulás...stb egy jó darabig. Majd kockultam egy kicsit, de viszonylag hamar meguntam a sok DC miatt, ezért visszatértem a könyveimhez... nomeg nekiálltam felvarrni az egyik nadrágomat és közben még msn-re is feltoltam a seggem, hátha... aztán eszembe ötlött, hogy miért ne mennék el a találkára? - Még egy dolog velem kapcsolatban... a precizitást igénylő dolgok elgondolkodtatnak :D -
Ahogy öltögettem és beszélgettem mindenféléről, egyre inkább azon kaptam magam, hogy sietek, hogy elkészüljek és mehessek, aztán miután mosolyogtam magamon egy jót, megkérdeztem beszélgető partnereimtől, hogy érdemes-e elmennem a talira, ha csak a legcsekélyebb esélye is van annak, hogy megint nem jön össze. Természetesen pontosan azt a választ kaptam, amire vártam, így pusztán magamra hallgatva annyit mondtam: "Kockázat nélkül nincs győzelem" ...nem tudom, honnan vettem, de baromira igaz... mint az "Áldozat nélkül nincs fejlődés". Na mindegy.

Ahogy sétáltam az utcán, rájöttem, hogy mintha kissé hűvösebb lenne, mint azt én gondoltam... majd felfigyeltem a probléma okára is, amennyiben a nadrágom szára igen magasan lifegett. Oké, gatyesz lejjebb cibál, megyek tovább... még mindig nem az igazi, de mit tehetnék, úgyhogy röhögtem egyet, majd később minden lépéssel egyre szélesebbé vált a mosoly az arcomon, ami nagyon jó kedvet gyártott. : )
A buszra felszállva a gatyalibbenés olyan méreteket öltött, hogy már-már elkezdett érdekelni, hogy vajon én vagyok-e az egyetlen, akinek ez feltűnik... aztán persze gyorsan bevettem a leszarom tablettát, mert mit nekem mások szaros véleménye? :D

Találkapotunkhoz közeledve erősödött rajtam a harctéri idegesség, ami nem is csoda, hisz legutóbb... szóval nagyon durva volt. Leszálltam a buszról és azonnal telefont ragadtam, hogy meglássam a fényt és bizony dalra is fakadtam volna, ha nem Budapest egyik legzűrösebb környékén lettem volna. Felvette és ott volt... na de hol? Kerestem kicsit és szőkét, de igazán kicsi nem volt, így hívtam még egyszer, hogy a telefonért matató kéz elárulja nekem hollétét, de még ez se vált be... majd az egyik busztábla mellett megláttam és szélesítettem kicsit a mosolyomon.

Kisebb nehézségek árán, de veszteségek nélkül felszálltunk a hazafelé induló buszra, ahol is olyan zavarba jöttem, hogy alig tudtam megszólalni és így természetesen elfedni sem, de mindegy is, mert az élet így érdekes és változatos. Később aztán feloldódtam és cseverésztünk, mikor is előhozakodtam azzal, amiért sürgettem ezt a találkozást, hisz nehogy már én feledkezzek meg róla.
Leszálltunk... nagy levegő... kevés körítés, majd kiadtam magamból egy olyan titkot, amit itt most nem tehetek meg, de ha valaki elképzelné, legyen ez olyan, mint egy tumor, ami lassan emészt fel és baromi nehéz cipelni... kihagytam valamit? Jah... egy lényegtelen kis apróság, hogy ez a kis tumorocska úgy 15-16 éve lehet velem jóban, rosszban. Az évek során szelídítettem rajta, megtanultam uralni, de ez sajnos nem volt elég és még most is könnyezik a szemem, ha arra gondolok, hogy ezt tegnap ott hagytam az utcán. Büszke vagyok magamra... igazán talán most először életemben. 

Igazából a reakció meglepett, mert semmi extra nem volt... jó, persze, mindenkinek van mocskos kis titka, de azért messze nem ilyen, ha esetleg mégis, akkor pedig örökre titok marad. Majd elárulta, hogy azért nem reagált úgy, ahogy vártam, mert ő is cipel dolgokat, amiket szeretne magából kiadni, sőt még olyasmiket is, amit magának se mer bevallani. Igazából ez nem vall egy ilyen erős emberre, de a magunkfajta éppen attól érdekes, hogy nem passzolnak ránk a sablonok. Ezek után próbáltam kicsit tanítgatni neki, hogyan lazulhat el, de persze mit sem ért, hisz nem voltak meg a megfelelő körülmények, (ez a mondat kicsit furán hangzik így visszaolvasva, de annyi baj legyen) ezért tovább beszélgettünk. 
Pár perccel később aztán elbúcsúztunk (tekintve, hogy nem tudjuk, mikor lesz legközelebb) és széles mosollyal elindultam haza.

 Na zárom soraim ezúttal két dallal, az egyiket Robertának küldeném, akárhol is van, a másik pedig a tiétek, mert a zene jó! 
Jó reggelt kívánok amúgy, mert most már az van. :D

 Elnézéseteket kérem, ha esetleg tagolási hiányosságok lennének a szövegben, nem tudom, mi a baj.

Az ember maga - Önzés

Szép estét kívánok!

Ez a második első, de legalábbis a bevezető epizódja "Az ember maga" című sorozatomnak, amelyben az alapvető emberi tulajdonságokat és viselkedéseket vizsgálom a lehető legalaposabban... ha úgy tetszik, profilozgatni fogok, csak általános alannyal.

Ma este az emberi önzés kerül terítékre, dőljetek hátra és ne adjatok belőle senki másnak!

Mi is az az önzés?

Képzeljétek gyerekek, az önzés az, mikor az ember saját magát minden és mindenki elé helyezi. Ez állandó. Fokozat csak abban van, hogy ez milyen gyakran fordul elő. Egy ilyen tulajdonságban az a legfaszább, hogy nincs mit bonyolítani a definíción, így libbenjünk is tovább.

Háttere, kialakulása:

Az önzés egy alapvető emberi ösztön. Ahogy ma ismerjük, ennek elkorcsosulása, így nagy ölelést anyunak és apunak a közreműködésért! Ösztönösen törődünk magunkkal, a családunkkal és egyéb szeretteinkkel és ösztönösen szarunk mindenki másra. Az önző, mivel általában a családjára és a szeretteire is szarik, ha olyan dologról van szó, amiből haszna származhat, így egyértelműen átbillent a ló túlsó oldalára… bár igazából ezért nem hibáztathatjuk őt, mivel ha az ember jobban belegondol, valahol helyes, amit csinál. Az okosok szerint az önzés szükséges a túléléshez… ez persze valójában nem teljesen állja meg a helyét, de ha a szélsőségesen önző embereket vizsgáljuk, igaz… a mai világra méretezett a viselkedésük.
Az ok, hogy mitől alakul ki, igen bonyolult, hosszú és talán képtelen lennék pontosan leírni, ezért megpróbálok rövidíteni:
Megszülettem, mindenféle értékrendem a normális, azonban kis idő múlva anyu és apu beindul. Megadnak mindent, nekem a kisujjamat sem kell mozdítanom, nem vagyok hibás semmiért és ebbe szépen beleszokom.
Tekerés tovább, kamaszodom… lázadok, még mindig mindent szabad, de már én is úgy látom, hogy semmiért nem vagyok hibás, éppen ezért felelősséget sem vállalok. Hogyan is vállalhatnék, mikor nem érzem magam felelősnek semmiért?! Eltértem volna a tárgytól? Éééééés NEM! Persze hogy nem. Az emberi tulajdonságoknál tessék észben tartani a pillangó effektust (ha úgy tetszik, káosz elméletet), melynek lényege erősen zanzásítva így szól: Mindennek mindenhez köze van.
A szeretteinkkel való törődés attól függ, mennyire érezzük magunkat felelősnek a tetteikért, ha semmi felelősséget nem érzünk, akkor törődni hogy tudnánk? Fasza, mi?
Térjünk vissza hozzám… a francba is, ez így zavaró. Nevezzük mondjuk Adriánnak (csak hogy ne alany legyen, mert attól a falra mászom). Adrián kifejezetten társasági ember. Igaz, nem barátok veszik körül, inkább haverok, de ezen két szó jelentésbeli különbségével az emberek túlnyomó többsége nincs tisztában. A haverok minden bizonnyal hasonlóak és nem várnak egymástól semmit. Az ilyen klikkesedés általában még tovább erősíti az Adriánhoz hasonlók tévképzetét, hogy minden rendben és mindent jól csinálnak. A természet rendje szerint be kell kalkulálnunk Adrián életébe egy komolynak induló kapcsolatot és ezzel együtt természetesen egy csalódást is, ezért tételezzük fel, hogy barátunk kerüli az elkötelezettséget. Aki a könnyű dolgokhoz szokott hozzá, az nem szívesen küzd meg semmiért, legyen annak akármilyen édes a gyümölcse.
Mindezek bebiztosítják neki a hosszan tartó magányt, viszont mellé az üzelti életben igen sikeres lehet és ha emberileg nem marad rakás szar, nagyon nagy előnyt jelenthet az ilyen előélet.

Csodabalzsam:

Mindenre létezik megoldás. Az önzés börtönéből mit ad isten, az önzetlenség jelent megváltást. Ajánlott valakivel közelebbi kapcsolatot kialakítani, bizalmat szavazni és jelen esetben ne a saját kutyánk kölykeit környékezzük. A legjobb, ha olyannal próbálkozunk, akit önző énünk lenéz, esetleg szánalmasnak tart. Persze aki tényleg nagyon szélsőségesen önző és változni szeretne, kezdje kicsiben! Elvégre kisdedként sem nyerünk rögtön futóversenyeket.

Végül pedig egy idézet mindenkinek, mert erről az utolsó üzenetről eszembe jutott:

"Hosszú az út s nehéz, mely a pokolból a fénybe vezet" John Milton

Nos, megszültem az első témát. Tapasztalt vagyok e témában, mégsem volt könnyű és sajnos nem is a teljesség igényével készült el, de szerintem még finomítok. Rájöttem, hogy leírni sokkal nehezebb az ilyen dolgokat, mint kigondolni. Na mindegy, most lesz alkalmam gyakorolni.

Végezetül még egy kis zene, ami szintén visszatérő lesz ezentúl.
További kellemes életet kívánok!
Sziasztok!

Elgurult a fránya yoyo...

Kurva béna vagyok a kapcsolatunkban, de aranyos, mert néha magától visszajön. Az én kis yoyomat azért vettem, hogy két tanulás között legyen valami, ami teljesen más. Persze formás popsikat markolászni is jó kikapcsolódás lenne, de a yoyot azért mégis csak könnyebb magammal vinni bárhová, nem? :D

Szép estét kívánok!

Tulajdonképpen lesül a bőr a pofámról, mert már fent kéne lennie a sorozatom bevezető epizódjának, de mint mondtam, elgurult a yoyom és sajnos a gondolataim is úgy száguldoznak, ahogy nem kéne nekik. Elég furcsa, hogy egész életemben... óhhh... itt most majdnem lelőttem a témát. :P
Nyugtasson mindenkit az a gondolat, hogy rajta vagyok, igyekszem és jajjnekem, ha nem lesz kész időre.

Kissé fáj a torkom, úgyhogy most adok a veséimnek egy kis kiszűrni valót egy enyhén csípős, de iszonyú sós leves formájában (a kapszaicin segít izzadni és a zsírból felszabadítani a méreganyagokat, a sós folyadék pedig enyhe anti-bakteriális segítséget nyújt... amúgy igen, elég szar) és kezem ügyében van most a yoyom is...

Bizonyára feltűnő, ahogy itt kerülgetem a forró kását, így tovább is haladok az előjátékról:
A hétvégén igen forró volt a hangulatom, aminek részleteit először szándékoztam leírni, de valahogy nem vagyok képes ilyesmit megosztani másokkal... maradjunk annyiban, hogy maraton. : )

Azt viszont nem hagyhatom ki, hogy közben... (hagyok egy kis időt) ...rájöttem egy érdekességre magammal kapcsolatban, mégpedig arra, hogy nyomás alatt teljesítek igazán jól. Nem is csoda, akik régebb óta ismernek, tudják, milyen fos korszakaim voltak és mégis mindennek ellenére milyen jól megálltam a helyem mindenben. Na igen, ezt eddig én is tudtam, de a dolog miértje ezúttal számomra is rejtély maradt... mindaddig, amíg meg nem történt a revelációm szex közben. Most már "CSAK" meg kell teremtenem a megfelelő nyomást, ami alatt úgy működöm, ahogy mindennek atyja megtervezett.

Nyomást gyakorolni másokra könnyű... magamra már színte lehetetlen, de mivel nincs lehetetlen, csak tehetetlen, ezért természetesen nincs nyivákolás, se tervezgetés, csak cselekvés. Kísérletezni úgyis imádok és ha már kísérlet, akkor magamon a legélvezetesebb. : )

Most, hogy erre ilyen faszán rájöttem, azt hiszem, főzök egy teát és megiszom, majd talán később leírom a lehetőségeket és ha jól figyeltek, megtanulhatjátok magatokat ösztönözni.

Egészségetekre és ha basznám visszatolni a pofámat, akkor jó éjszakát gyerekek!

Hallgassatok kibaszottul igénytelen metal zenét!
Sajnos nem biztos, hogy megjeleníti, így itt egy link is:
http://www.youtube.com/watch?v=moZwgUex4aA



Másnap 10:42 - Tegnap este, mikor visszaolvastam a bejegyzést, észrevettem, hogy elhagytam egy G-t, amire szartam, de már egy kedves kommentelő is felhívta rá a figyelmem, így van értelme kijavítani. :D

Az ember maga

Az eredeti szöveg természetesen úgy szól, hogy "Az Ördög maga", ám én úgy tartom, hogy tökmindegy, Istent, vagy Ördögöt keresünk, mindkettőt magunkban találjuk.

Teljes őszinteséggel megmondhatom, kissé becsiccsentettem, erre dobjuk rá, hogy egyre elkeseredettebb vagyok, mert körülöttem többen is inkább gondokat okoznak, mintsem segítenek megoldani őket. Ha nem baszott volna össze az iwiw a firefoxommal, most nem lenne egy majdnem izgalmas blogbejegyzésem az emberi természetről.

Szép estét kívánok!

Kezdjük szépen sorban... Az ember és akarata:

Az emberek akarnak dolgokat... akarnak, de basznak tenni érte, mert az emberi természetben ott van, hogy minél kevesebb energiából akarnak minél nagyobbat szakítani. Lustaság? Ejnye... köze sincs hozzá. Ez pusztán az emberi természet része. Nem sokan áldoznának egy kis fájdalommal azért, hogy utána erősebbek legyenek, de aki igen... hát ellentétes az emberi természettel és vagy jó lesz neki, vagy rábasz.

Az ember és a hazugság:

Hazugság... milyen gyönyörű szó... vagy az a hakunamatata? Nem gyerekek, a hazugság egy eszköz, a megítélése csak a céltól függ. Hazudtok, mert az egyszerűbb. Lustaság? Majdnem, de még mindig nem az igazi. A hazugság csak olyan, mint egy olyan ösvény, ami tele van rögökkel, meg kutyaszarral... nem is túl egyenes, de egyszer már mentünk arra és olyan izgis volt, hogy utána egyre többször választjuk ezt az utat. Végül aztán megbotlunk egy rögben és ha mázlink van, még a kutyaszar lefejelése előtt áttérünk a helyes útra.

Persze lehet szépíteni kegyes hazugsággal, mint amit a megcsalásoknál szoktak mondani az emberek, de az attól még hazugság marad. Ez olyan, mint a szar és a masni esete.

Az ember és a bizalom:

Érzékeny téma, még számomra is, pedig ilyen téren nekem csak igen ritkán van gondom. A bizalomba egy kicsit belecsempészném a magunkba fektetett bizalmat is... hogyan is nevezik? Eszembe jutott, nem kell segíteni... önbizalom. A másokba fektetett bizalom nagyon fontos. Minél nagyobb dolgot adunk a másik ember kezébe (nem, nem a f#*@omra gondoltam, de poénnak jó), annál jobban bízunk benne, na de mi lenne, ha úgy szavaznánk bizalmat valakinek, hogy valójában nem bízunk benne. Ki merné megpróbálni, hogy rábíz egy féltve őrzött titkot valakire, akit alig ismer.
Én rábíznék egyet valakire, akit alig ismerek... igaz, én csalok egy kicsit, mert belelátok az emberekbe, de akkor is kockázatos, nem? Te, kedves olvasó, megpróbálnád? Ha megtetted, dobj rám egy mailt!

Az önbizalom most nem lesz izgalmas, mert már fáradok kicsit: az emberek azért nem bíznak senkiben, mert basznak megismerni egymást... az önbizalom vajon mitől van... nem ismeritek magatokat! Ennél cukibb már csak az ál-szerénység, amikor valaki pontosan tudja, mik az értékei, de tagadja, vagy titkolja, mert... szóval mert csak.

Reggel megpróbálom folytatni, mert most 0:58 van és kissé megszomjaztam... LÓFASZT... álmos vagyok és reggel hatkor kelek. :D 

Jó éjszakát gyerekek!

További kellemes életet kívánok!


Újra itt vagyok és mivel az ember, mint olyan igen érdekes téma, (legalábbis számomra, "ismerjük meg az ellenséget" címszó alatt) úgy döntöttem, kifejtem bővebben és egy postsorozatot indítok. Minden héten másik tulajdonság kerül górcső alá, de az is lehet, hogy kéthetente, mert van, amit még tanulmányoznom kell. A postsorozat címe pedig "Az ember maga" lesz. :)


A bejegyzés nem kerül törlésre, mert még adhat ihletet, de nem is igazán tudom, miért kezdtem el ezt a mondatot, így most abbahagyom. :D

Első blogbejegyzés, ami nem az első, de itt az első, szóval az első... érted?!

Szépséges szerdát mindenkinek!

Mindig máshogy köszönök be és valamikor prológus is van, ez természetesen marad itt is így. Mivel az olvasóimnak megadom a tiszteletet és a lehető legjobb helyesírással írok, ezt a kommenteknél is elvárom... ha egy komment számomra nem szalonképes, kitörlöm, aztán lehet szűkölni, mint Lasszi a sintér telepen... a csúnya beszéd csak az átlag 2/mondat fölött számít a jelen szabály megszegésének.

Lássunk hát neki. Az ok, amiért úgy döntöttem, itt folytatom a blogolást, igen egyszerű: az msn-es profilomat valamiért nem sikerült megmenteni, csak lementeni gépre. Hát igen... a mikrofos szar.
Éppen ezért most azt hiszem, első lépésként be kéne ide firkantanom mindent, ami ott napvilágot látott, aminek amúgy mindjárt neki is állok, csak még a kezembe veszek pár kiló papírt és a rajtuk lévő lerajzolt hangokat próbálom értelmezni.

Ennyit mára, valamikor ismét jelentkezem!

Szevasztok!


Dtt