Na de mindegy. Ne kezdjük már édességgel az ebédet!
Szevasztok!
A tegnapi nap igen érdekesen telt: a keddi napom végén olyan pocsékul voltam, hogy havat kívántam kis hazánk területére, amit másnapra meg is kaptam, minden ment rendesen estig, ahogy szokott, aztán kaptam egy igen kellemetlen hírecskét, ami úgy ért, mint egy tökön rúgás acélbetkóssal és mivel a fosmércén elég előkelő helyen végzett a hírecske, ezért most meg sem osztom veletek.
Az este további része viszont feledtette valamelyest a borzalmas hírt, de most bocsika, nincs energiám leírni.
Dec. 19. szombat, 13:02 - folytatom.
Annamari öccse fellépett, tehát gondolhatjátok, hogy az egész családnak ott volt a helye... természetesen a drága családfő megint ideértette a szeretőjét is, tehát volt egy kis deja vum, mikor nem sokkal éjfél után megcsörrent a telefonom. A telefonban azt az infót kaptam, hogy a drága nincs valami melegen öltözve, tehát úgy indultam neki, hogy két pulcsi a tatyómba, két kabát magamra (ne erőlködj, úgyse tudod elképzelni, milyen hülyén néztem ki). Találkoztunk hát a keletinél, ahol kiderült, hogy szó sincs itt fázásról, de azért ráaggattam az egyik kabátomat, amiben úgy nézett ki, mint egy "vámpírvadász", majd kitaláltuk, hogy semmi különös nincs, csak húzzunk el hozzám és csináljuk jó dolgokat. JÓ!
Na igen, csak épp akkor ment el az éjszakai, mikor ezt kimondtuk. Mi jut ilyenkor a hülye Dagatt eszébe? Hát sétáljunk le a hungáriáig. No de ezt nem lehet olyan könnyedén megtenni éjnek évadján, szóval csináltunk egy giga lólépést, mialatt kellemesen beszélgettünk... meg hát persze Annamari jól elfáradt, de ez nem meglepő, hisz csak én vagyok ilyen állat, hogy egy téli éjszaka csontig hatoló hidegében kilómétereket is képes vagyok lesétálni. De ha azt nézzük, még mindig jobb, mintha állni kéne fél órát...vagy akár egyet, hiszen már megtörtént velem, hogy kimaradt egy éjszakai. Fasza volt.
A buszon elmarhultunk és jó gyorsan haza is értünk, levettük a meleg holmit, kényelembe helyeztük magunkat, én meg részemről meg is éheztem, amit nagy nehezen csillapítottam, mivel közben a drága macerált.
Itt most a történetben ugrunk egyet, mivel nem tudom kitenni a tizennyolcas karikát.
Az ágyban alvásra készen még símogattam a vállát, mikor is majdnem Adriennek szólítottam... de persze éppen annyit mondtam ki belőle, amennyitől azért el tudta magát sírni. Süket dumának hangzik, de csak nyelvbotlás volt... persze ettől függetlenül engem is nagyon bántott a dolog.
Mikor felébredtem, keserű könnyeket töröltem ki a szememből. Valószínűleg álmomban sírtam, mert ébren ritkán szoktam, de mindegy is. Csináltam reggelit, kicsit rendet raktam, megkajáltunk és kicsivel később beszélgettünk az éjjeli incidensről. Igen ritka, hogy ilyenkor nem jut eszembe több lehetőség is, hát most ezen ritka pillanatok egyike történt. Végül megbeszéltük és remélem, tartósan sikerült őt megnyugtatnom az érzéseimet illetően.
Vannak persze kétségeim, hiszen tudom jól, hogy van a szerelem és az illúzió, amik közül az illúzió szokta felütni a fejét igen hamar és ahogy jött, úgy általában a legrosszabbkor el is múlik, de hiszem, hogy amit most érzek, tiszta, hamisítatlan és szívből jön (nem, nem a hagymaszagra gondolok). Éreztem már korábban Eszternél, később pedig Adriennél is és úgy hiszem, már meg tudom különböztetni az illúziót a szerelemtől. Minden esetre semmi sem véletlen, tehát ha mégis illúzió volna, biztosan okkal történik és tudom kezelni a helyzetet.
De hisz tudjátok, nem szabad félni soha semmitől!
Végezetül...elfelejtettem, mit akartam írni, szóval akkor egyelőre semmi, majd talán eszembe jut valami mélyértelmű bölcsesség.
Minden jót, vigyázzatok magatokra, legyetek jók, BÁTRAK és MAGABIZTOSAK!
Földanya áldása kísérjen benneteket!
Dtt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése