Hajnali három... beszélgetni késő, aludni korán. Szóba jöhetne még egy szaftos kis numera is, de az is bizonyos szociális alapú akadályokba ütközik, így marad az írás. Na nem unalomból írok, csak eszembe jutott, hogy megint egy hét eltelt, én meg csak a szaros dolgaimmal vagyok elfoglalva, miközben irkálni is jó volna, meg befejezni végre azt a szaros bejegyzést, aztán gyorsan nekiugrani a kövinek... most beugrott egy szar szóvicc... éppen ezért nem is mondom el. .
Szép éjszakát kívánok mindenkinek!
Szép éjszakát kívánok mindenkinek!
Tegnap piáltam. Nem azért, mert volt mit ünnepelni, persze az is volt, de azért piáltam, mert kikészültem kicsit. Nem az a "Hullára iszom magam és akkor nem kell elviselni..." csak gondoltam, kicsit kikapcs és majd ha megint úgy érzem, akkor vissza a régi megszokott rendbe. Nem sikerült... az agyam nem állt le, nem lassított... viszont megmagyaráztam anyámnak, hogy nem vagyok olyan jó pajtása az alkoholnak, hogy aggódjon... vagy legalábbis azt hiszem, meggyőztem... bár ki tudja, végülis az ő társaságában ittam magam "furcsára" nem is olyan rég, a bátyám harmincadik születésnapján. (elmosódó kép, hárfahangok) Igazából semmi extra nem volt, csak a buli megmaradt, azonban amint kiléptem a kapun (rácsos kerítés, nyílt terepről az utcára) olyan képszakadásom volt, hogy hihetetlen. Nem tudom, hogy jutottam el a hévhez, nem tudom, mit csináltam a héven, aztán nem tudom, hogy jutottam el az Árpád-hídtól a Margit-hídig, nem rémlik, hogy telefonáltam volna és az sem tiszta, hogy utána mi történt. :D
Mindegy... kurva jó buli volt.
Nagyon szeretem ám a barátaim. Remélem, ezt ők is tudják... ha nem, akkor meg most már igen. Bár nem nagyon számíthatok rájuk, mivel sajnos a rendkívüli, kellemetlen és néha már egyenesen dühítő gondolat menetem lehetővé teszi sok-sok perspektíva áttekintését, ami ugyebár azt eredményezi, hogy ritkán mondanak olyat, amire én nem gondoltam... viszont ez az én hibám, nem az övék.
Délután kicsit úgy éreztem, megszállt az ihlet... azonban sajnos ez most nem fog menni, mert már nincsenek előttem a bölcs tanácsokat rejtő sorok és nem nagyon szoktam visszakanyarodni... bár az életben néha kell.
Baszki... kiakadtam és bármit írok, mindig mehet a backspace ezerrel, mert elkanyarodok a picsába. Az életem egy rakás szar, de megtanultam mindenből előnyt kovácsolni és erőt nyerni, amiből lehet, nem félek semmitől és hajlandó vagyok áldozatot hozni egy nagyobb célért, bebaszik valami, aztán felállok és megyek tovább, erre most megint beüt a ménkű... ráadásként kétszer egymás után.
Társat akarnék magam mellé, de bárkit kinézek, felejtős. Bár az is igaz, ha a lelki ismeretem kicsit lazább lenne... na de ez egy másik történet. : )
A lényeg annyi, hogy nem értem, mi a faszt tehetnék még azért, hogy csak egy kicsit jobban érezzem magam... amit akarok, megszerzem, de az egész szart se ér, ha nincs olyan, amit igazán akarnék... persze boldogságot, de az olyan sablon... fogalmam sincs, mi tenne úgy igazán boldoggá, na jó tudom, de azt hogyan érhetném el?!
Tulajdonképpen erre most akár választ is kaphatnék, de kizökkentem a ritmusomból, amit vissza kell kapnom. Addig is irkálok majd ide és felkerül végre a... megint majdnem lelőttem a poént. :DNa legyetek jók, ha tudtok és ne feledjétek: "Nem illik megmarkolni egy idegen nőnek a csöcsét."
Szevasztok!
Még mindig itt rontom a levegőt. Mivel most épp szezonja van, így én is követem a trendet és szépen, tisztességesen (vagy "gyönyörüsségessenokossan") megbetegedtem. Mindenkinek jobbulást, aki pedig nem beteg, az kapja be a nagyon nagy véreres faszomat!
Köszöntem egyet, kettőt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése